Egy (nem túl?) férfias bejegyzés :)

Előző vasárnap Dr Prof Mélytiszteletű Mészáros Kálmánunk :) volt az igehirdető, nagyon szeretjük :). Ott maradtam a 2. délelőtti istentiszteleten is. A hátsó szekció első padjában ültem, ahol van a kis átjárós rész, ott párhuzamos szünet van a padok között. Előttem, az átjáró túloldalán a padban ült egy anyuka és két kisgyereke, egy kicsit idősebb fiú és egy kislány kb 7 és 5 évesek. Akkor voltak először a gyülekezetben, még nem láttam őket. Nagyon fegyelmezetten ültek a porontyok, de a lánykán látszott, hogy már kicsit untatja a dolog, viszont a hely új neki, ezért nézelődött, szemlélte az arcokat. Egyszer csak összetalálkozott a tekintetünk. Pár másodperces aktív szemlélés után apró mosolyra húztam a számat, mire ő visszafojtott somolygással előrefordult. Aztán fél perc múlva megint hátralesett figyelem-e. Mivel pont a látóterem szélén volt, láttam, és rá is néztem újra, immár széles mosollyal. Ő is nevetett. A szeme is összeszűkült a csibész vigyortól. Innentől kezdve amikor hátranézett kuncogtunk, grimaszoltunk, játszottunk a tekintetünkkel. Volt egy pillanat, amikor már nem tudtam visszanézni rá, mert éreztem, hogy az örömkönnyek határán vagyok a meghatódottságtól :). Itt ez a kislány, most lát először, ráadásul pont borostás is vagyok :) és mégis tiszta szívből együtt kacagunk. Az Első Szeretet volt ez. Egy kis idő múlva szólt a bátyjának is, ő hátrapillantott, s már vele is együtt derültünk. Az igehirdetés is jó volt, de ez az élmény volt a hét csúcspontja. A szeretet ereje. Megmozdította a szellemem :).

Ha már a lágy dolgoknál tartunk, engedjék meg kedves Hölgyeim és Uraim, hogy leírjak egy hasonlóan gyermeklelkű kis mesét, melyet 3 kedves lány felváltva improvizált (Andi, Emcsi, Eszter), szerintem irtó cuki :D. Íme:

Szivárvány

Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, Eleonóra. Legjobb barátja Stefano volt.

Amikor barátságuk elválaszthatatlanná vált, Eleonóra 9 éves volt, Stefano pedig 10. A kislány nagy kastélyban lakott, szülei keveset voltak otthon. Nagyon szerette a szivárványokat. Ha meglátott egyet, addig csodálta, míg el nem halványult.

Sokat volt Stefanoval és a vele töltött idő kincs volt számára, de csak barátként tekintett a fiúra. Ellenben Stefano fülig szerelmes volt Eleonórába. Éjjel-nappal rá gondolt amikor nem voltak együtt, de nem merte megmondani mit érez, tulajdonképpen olyan kicsi volt még, hogy nem is tudta volna megfogalmazni.

Stefanonak azonban volt egy szivárványa, amelyről Eleonóra nem tudott.

Így teltek-múltak az évek. Együtt játszottak, szaladgáltak, nevettek, mígnem felnőttek.

Egyszer megjelent egy helyes szőke herceg, a megfelelő színű lovon. Azonnal szemet vetett Eleonórára, de aljas módon, csak a hozománya és csinos termete miatt. Pár nap udvarlás után Eleonórának elcsavarta a fejét a herceg. Felültette paripájára és már vágtattak is a messzeségbe.

Amikor Stefano észrevette, hogy elmentek, már messze jártak. Stefanonak összeszorult a szíve a gondolatra, hogy még elköszönni sem tudott a lánytól. Ekkor eszébe jutott a szivárvány. Annak a tetejéről mindent lehet látni! Nem is kellett több, felszaladt a tetejére. Megpillantotta a lóháton vágtató párost és lekiáltott nekik! Eleonóra elámult a fejük felett ragyogóan ívelő szivárvány láttán. Ekkor eszmélt csak rá, hogy a hercegben csak daliás megjelenését szerette, viszont Stefanonak gyerekkorától mélyen ismert személyét.

Stefano látta, hogy leszáll kedvese a nyeregből, s le is engedett neki egy kötelet. Eleonóra azonban nem tudott kötélre mászni. Már majdnem elszomorodott, amikor mintegy varázsütésre, valahonnan a felhők mögül megjelent egy hófehér pegazus. Vakító világossága lenyűgözte mindnyájukat. Megállt Eleonórával szemben, akinek nem is kellett több, felpattant a hátára és repültek is felfelé.

Stefano könnybe lábadt szemmel várta a lányt. Erősen magához ölelte, úgy segítette le a csodás lényről és el se engedték egymást hosszú perceken keresztül.

Ennek a szivárványnak volt még egy különlegessége. Minden színe egy jó tulajdonságot jelentett: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Aki lecsúszott a szivárványon, ezek a tulajdonságok mind igazak lettek rá.

Miután alaposan megszeretgették egymást, lehuppantak rá és lecsúsztak.

Még ma is boldogan élnek. :)
Ja.