Vannak olyan emberek, akik életük nagy döntéseit képesek percek alatt meghozni. Nos én nem ilyen ember vagyok. Általában nálam a fontos döntéseknek nagyon sokat kell érniük, habár szeretem a spontán ötleteket is, néha vannak ilyenek is :), de a fontos döntéseket hajlamos vagyok nem csak, hogy túl sokáig fontolgatni, hanem halogatni is. Így volt ez a megtérésemmel is.
Amikor kb. 12 éves koromban először bekerültem egy gyülekezetbe, nem saját akaratomból történt, vittek. Aput hívta meg a falunk orvosa, akivel jóban volt. Én mentem vele, és minden olyan "modern templomos"-nak tűnt, persze ez egy baptista gyülekezet volt. Nem ámultam és bámultam, tulajdonképpen nem is izgatott a dolog. Ültem és szorgalmasan rajzolgattam. Első művem egy tank, ami épp akkori rajztudásom büszke csúcsa volt. Látszik mennyire értettem a kereszténység dolgot... semennyire :).
Aztán mentünk többször is, én bekerültem a vasárnapi iskolába. Unalmasnak találtam. A vezetői pedig nagyon lelkesek voltak, de én csak ültem, mint egy begubózott kis autista. Örülök, hogy nem vagyok az :).
Valószínű azért voltam passzív, mert a suliban én tartoztam a "galamblelkű" = "szaduljuk őt" kategóriához, így megaláztatásból volt részem bőven, főleg, hogy ezt nem is tudtam kezelni, így azt hittem az élet csak egy szürkés félelem a társadalomtól. Örülök, hogy volt mindig 1-2 BARÁTom, akik persze lányok voltak, ezért barátot írok, hogy érthető legyen. Érdekes módon ők mindig meghallgattak. Azt hiszem mintapéldája voltunk a fiú-lány barátságoknak. Egy ágyban aludtunk egy takaróval, és mint OLYAN, eszünkbe sem jutott, mert úgy gondolkodtunk, mintha vér szerinti testvérek lennénk. (persze manapság már nem szoktam a rokonaimon kívül mással aludni :D )
Az idő telt, én felkerültem Pestre egyetemre, a barátságok elhalványultak. Egyedül maradtam, az emlékek, érzések halmozódtak.
Az az igazság, túl flegmatikus vagyok, hogy ezek miatt depresszióba essem, de azért rossz volt. Persze ezek a barátságok oldottak a gátlásaimon, de az egyetemen azért most sem voltam az élvonalban a partyarcok között. Akkoriban már a "Törekvők órájának" nevezett alkalomra is jártam. Végülis azt is úgy ajánlották, hogy kéne mennem, de az legalább közelebb állt hozzám, mivel kisebb közösségben, közvetlenebbül zajlott, így nem lehetett háttérbe szorulni. Ott értettem meg mi a válasz arra a sok kérdésre, amelyek bennem voltak, és néha még megfogalmazni sem tudtam őket. Egyszerűen űrként tátongtak.
Megértettem a legfontosabbat. Mert az oké, hogy van Isten, lennie is kell, ezt eddig is így gondoltam. De! Ki az, hogy Jézus, és minek ide még egy személy, amikor minden happy, Isten szeret és vigyáz rám? Hát igen, eddig igaz is, de rá kellett, hogy jöjjek: szabad akaratot adott az embernek, nekem is. Ezt tiszteletben tartja. És miért kellett akkor Jézus? Mert az ember szabad akaratából esett bűnbe (Ádám és Éva ugyebár), és ez a bűnös állapot így, öröklődött, és most is öröklődik. Ezek után az emberek csak akkor vállalhattak közösséget Istennel, ha engesztelésül áldozatokat mutattak be Neki. Ajjaj... Viszont! Ezért jött Jézus, hogy minden emberért bemutassa egyedüli, és elegendő áldozatát, Isten tulajdon fiaként. Ide kell szintén a szabad akarat, mivel az ember (pl én :) ) még ma is bűnnel születik (lásd a gonoszkodó gyerekeket, akármilyen neveltetés ellenére), és ha önmagamtól nem döntök úgy, hogy elfogadom ezt az áldozatot, akkor az előző állapotban maradok.
Én döntöttem. Állítsuk vissza a kapcsolatot! Egyik Törekvőkön imádkoztam és döntöttem: elfogadom és komolyan veszem ezt az áldozatot, amely értem történt. Éreztem, hogy Isten ott volt nagyon közel :).
Így már közösségbe lehetek Vele, most is itt van, mikor ezen sorokat pötyögöm. Mostmár képes vagyok meglátni, mi az a jó amit velem akar. Mert jót akar, és igenis szeret.
Ha pedig most az a kérdés, "Akkor miért van annyi éhezés és betegség... stb?" itt találhatóak válaszok :) http://tinyurl.com/theans
Ennyi. Örülök, hogy mostmár Istennel lehetek, és a legjobb barátom lehet, akit mindig megkérdezhetek.
2010. május 26., szerda
2010. május 16., vasárnap
Egzaltált
Egzaltált
Nyelv: latinszertelen, heves, szenvedélyes
elragadtatott, lelkesült
nem egészen beszámítható, kótya
2010. május 14., péntek
i-Ge
" 7Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott. 8Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt. 9Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne. 10Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt. 11Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg. 12Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből. 13Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik. 14Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges. 15Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait. 16Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az ÚR dorgálásától, haragos szele fúvásától. 17Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. 18Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam. 19Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom. 20Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem. 21Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem. 22Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent. 23Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el. 24Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől. 25Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, tisztaságom szerint, amit jól lát." 2Sámuel22
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)